2011. április 4., hétfő

Dolgozom, persze

Csinálom én, csak hát lassan. Meg persze épp új életet kezdek az átmeneti munkahelyemen ami megintcsak izgi, de lassan majd töltök fel ide is, mert persze készülgetnek az új dolgok.

Addig is olvasgassatok kockagyárat ahol Fergie (Black Eyed Peas) vitatható, ámde elmés lego rucijáról találhattok egy cikket.

2011. március 23., szerda

And the winner is...




Szóval az úgy volt, hogy a cicó meg én jól nekiálltunk hogy kisorsoljuk nektek hogy ki nyeri a fagyis medált, aztán ez lett belőle. A bunda gyanuját is kizártuk, nem is vádolhattok vele mivel mind négylábú, mind pedig kétlábú élettársam résztvett a projektben mint a sorsolási biztottság tagjai. Ugyan közjegyzőt nem hívtunk, de legközeleebb Dynát megkérem vezényelje le a cécót, elvégre ebben ő penge, plusz hívhatunk végre egy profi sminkest is mert mér ne. Szóval Kriszta nyert, akit nem ismereek, de azt sem tudom hogy mely iseerős/ismeretlen lájkolás által jutott el hozzám a fészbukon, mindenestre örülök, remélem ő is fog.

A többiek pedig segítsenek nekem összeszedni a 100 lájkolót hogy újra játszhassunk, akkor már nem is egy hanem két stuffért egyszerre. :I)


Ma még lehet megbombázlak titeket a legújabb cuccokkal amik kikerültek a kezeim közül. Igen, ez fenyegetés.

2011. március 21., hétfő

Játék a fészbukon is


Az 50. lájkolást megünneplendő, játékot indítottam a fészbukon is, igaz vagyok annyira lassú, hogy már a hatvanat is elértük, de hát jobb ha ezt megszokjátok tőlem. Olyan vagyok mint a sánta kutya, előbb-utóbb utolérem magam. Mielőtt még belemennénk hogy mekkora hülyeség is amit az imént írtam (mellesleg tök igazatok van), rátérnék a lényegre.

Szeretném a fészbukos lájkoló-társadalomnak felajánlani a kis fagyis medált mivel:

1. szerintem hiper-cuki

2. soha az életbe nem fogok tudni újabb ilyen elemet szerezni, (ez is a saját kiherélt Paradisa szettemből való) - na ettől lesz valmai igazán egyedi.

3. még midnig hiper-cuki


ígérem az agymenésnek vége, következnek a kritériumok , amit mindent megtaláltok leírva ITT.

Azért hogy ismételhessem önmagam, itt is gyorsan leírom :

1. Lájkoljátok a facebook oldalamat (DieN Design)

2. Lájkoljátok a játékkiírás fagyis képét.

3. Osszátok meg az üzenőfalatokon.

Mindezt szerda este 20:00 óráig. Én meg valószínűleg manuálisan fogok sorsolni utána, ami egy külön kabaré lesz. /Amikor sorsolásról beszélek mindig eszembe jut egy réges-régi ominózus lottósorsolás ahol az uriember (szám és nem szánhúzó) fordítva fogta és mondta be a számot... Akinek így sem ismerős a sztori annak szívesen elmesélem egyszer, de monst nem megyek bele részletesen, mert trágárság (jobbanmondva nemiszerv) szerepel benne, és nem illik az imázsomhoz.


2011. március 15., kedd

Játszunk!


Dyna blogján leltem a PIF játékot, aminek a lényege hogy nyertem valamit. :)

Jeee. Rmélem Dyn nem orrol meg hogy beslisszoltam az utolsó nyerő pozícióba, ugyis lesz egy éve kitalálni mivel szeretne meglepni, na meg szeret is nekem ajándékot adni.  /Ne utálj./

Ha jól értelmezem, márpedig jól értelmezem, akkor most nekünk is játszanunk kell itt a blogon, ami tök jó mert még sose csináltam ilyet, és izginek tűnik.

A szabályok pedig a következőek:


Bárki játszhat, akinek blogja van.
*Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek.
*Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
*A játékra jelentkezők kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukra és a fent írtak szerint ők is tovább viszik! (Csak ebben az esetben jár tőlem az ajándék)

Ezt most átkopiztam, de nem teljesen értek egyet. Szemét vagyok, ha azt mondom hogy olyan is nyerhetne akinek nincs blogja? Vannak emberek akik nem feltétlenül válasszák az önkifejezés eme becses formáját mégis olvasók. Bár tudom hogy akkor ez az egéstz PIF-es lánc megszakad, ha ezt nem követeljük meg, de most komolyan... Kommenteljetek és hazudjaztok max be egy blogot.  ( Meg értitek, mi van akkor ha nem alkotói blogról van szó csak valami fun, vagy cikkezős, esetleg érnyiszatolós önelemzősről. Ő milyen ajándékot küldjön tovább?

Én szeretnék ajándékozni. Ugyhogy csak kommenteljetek. :)


Dyna neked nemér! :D Najó ér, mert énis elcsórtam egy ajándékot tőled. :)


Gyertek játszani fiúk-lányok.

Bizonyítékok










... arra hogy senem tüntem el, sem nem halódtam meg vese/máj/epe elégtelenségben (?), mindazonáltal bizonyosságot nyert, hogy nem ártott volna legalább bejárni biológiára, akkor tán tudnám mim fájt.

Ugyhogy ejnye kedves fiatalok, ne lógjatok a gimnáziumi órákról, tanulhattok ott hasznos dolgokat (is).


Azt persze Murphynek köszönhetem, hogy mire jön a hét első munkanapja, amikor az ember lánya már orvoshoz is el tudna menni, semmi se fáj (lekopogom). Nem drága Zedi és Dyna, tényleg, nem kamuzok, mennék én ha még fájna.


Szóval azért alkottam, alkotgattam a hosszúhétvégén, több kevesebb sikerrel, ugyhogy néhány még sötétedés előtt lekapott kép.

Ja és mielőtt még elfelejteném, remélem mindenkinek jól telt a soknap szabi, meg a nemzeti ünnep, és anyukának meg Risárdnak ezúton is boldogszülinapot. :3

2011. március 10., csütörtök

DieN a Kockagyárban

A Kockagyár! volt olyan kedves, hogy szentelt nekem egy posztot az oldalán.

Sokat gondolkoztam azon hogy vajon a valódi legós társadalom, csak simán máglyára dobna, vagy előtte kerékbe is törné az olyan "kreatívokat" mint én, akik rajongásig szeretett elemeikből fúr-farag a férfi társadalom nagy részének szemében hasztalan dolgokat. (Lehet hogy erre még választ kapok a mai nap folyamán poszt formájában. :))

Elolvashatjátok a cikket: ITT

Nagyon-nagyon köszi.



2011. március 8., kedd

Valami ami nagyon mókás


Ezt pedig tegnap leltük meg B-vel hogy már itthon is lehet kapni ( a többi legós társas mellett).

Ez mászt hev, maholnap talán el is megyek levadászni. :)


Akár meg is vehetitek itt.

Új stuffok









Meskán még nem, de fészbukra már felnyomtam pár új képet amiket megmutogatok itt is, nameg cicót a minőségellenőrt. :)

2011. március 7., hétfő

Ma nem is utálom a hétfőt

Teljesen fel vagyok pörögve, ami nagyban köszönhető a tegnapi eladásoknak, a mai cikknek, és annak hogy elképesztően kedves és aktív fogadtatásban részesítettétek a projektemet.

Ide a hegyet, arrébbviszem, hö. Amig én visszatuszkolom magam a B kosaramba, olvasgassátok el a cikket amit Bateman írt.

Mondjuk itt.

Mit is mondhatnék. Könyékig vagyok hatódva. :.)

2011. március 6., vasárnap

Feltöltés, és egyéb sikerélmények

Háhá. Ma utolértem magam egészen odáig, hogy sikertült egynéhány terméket feltölteni a meskára (ma még reményeim szerint folytatom), plusz még épphogycsak felkerült a KRÁKEN, máris lecsaptak rá. :) Ezer köszönet érte, bár most az egyik szemem sír, hiszen nagykedvencem, és nehéz belőle szerezni. De azért boldog vagyok, Köszönet a vásárlónak, és a támogatóknak hogy egyáltalán kisajtolták belőlem hogy kezdjek már magmmal valamit. (Igen Dyn ez tevagy meg a jóanyám aki ma meglátogatott és egésznap körülöttem sertepertélt.)

Ezzel a meskás kirakatdologgal kicsit bajban vagyok, mert valahogy fészbukra sehogysem akarja feltolni, de azért én nem adom fel.

2011. március 5., szombat

Lustulás - szószegés

Persze hogy ma nem sikerült semmit feltöltenem a meskára, de alibim van, elhúzódott a szülinapi zsúr. :) De persze majd holnap...

Addig is, hogy ne csak a helyet foglaljam, annak aki erre téved megmutogatom édesanyám csodaszép ékszereit, akitől örökölhettem volna egy kicsit több kézügyességet, de irigy volt és megtartotta magának. Nem baj azért ígyis szeretem.

Anyuka meskás shopja

2011. március 4., péntek

A büszkeségeim

Egy éve már hogy ücsörgök rajtuk. Nehéz szülés volt, körülményes is voltam, de teljes egészében a saját gyermekemnek érzem ezeket a kreációkat.

Pontosan tudom hogy nem én vagyok az első aki ehhez nyúlt, sőt nő a népszerűsége mostanában, de úgy gondolom (sőt most nagy arccal mondhatnám azt hogy biztos vagyok benne) hogy ezt a verziót igenis én találtam ki.

Most hogy nevén nevezzük a gyereket a LEGO-ról beszélek, jobbanmondva a belőle készült ékszerekről. Mivel a téma mint már mondtam adott volt én csak beletetettem egy kis csavart: nemesfémmel (ezüsttel), kövekkel, foglalva.

Nem is tépem tovább a számat, íme a már egy éves demóképeim, illetve ha minden jól megy holonaptól (bizakodom) a meskás oldalamon is megtalálhatóak lesznek.












Vigyázz...kész...RAJT!

Szeretném letagadtni amatőr, mazsola mivoltomat blog-ügyben, de ez szinte lehetetlen lesz,ugyhogy minden idetévedőtől azt kérem, legyetek türelmesek, halálosan lamina vagyok.

Valószínűleg ha drága Dyn barátnőm nem állna fejszével a kezében a hátam mögött, mintegy biztos támogatást és kedves ösztökélést nyújtva, még most sem szültem volna meg ezt az egész blogosdit, pedig már időszerű.

Nem szeretném hosszú lére nyújtania ezt a bejegyzést, mindenestre a blog azért született(legfőképp) hogy szellemi, illetve méginkább kétkezi termékeimet megmutathassam a nagyérdeműnek.

Meglátjuk mi sül ki ebből.